Gunther Jóbarátok szerepe: a sorozat egyik legviccesebb karaktere sokkal több, mint amit a képernyőn láttunk. Elárulunk róla 10 titkot, amit eddig sehol nem olvashattál.
Gunther Jóbarátok szerepe szerint Central Perk vezetője, azé a kávéházé, ahol a hat főszereplő szabadidejének nagy részét töltötte. A szőke pincért többnyire esetlensége és Rachel iránt érzett múlhatatlan szerelme tette egyszerre viccessé és szerethetővé.

Kis túlzással Gunther (ejtsd: Günter) a Jóbarátok jelképes hetedik főszereplője volt, hiszen a hat igazi főszereplő mellett ő az a karakter a sorozatban, aki a legtöbbször tűnt fel (több mint 150 epizódban láthattuk), bár megjelenéseinek csak a felében szólalt meg.

Bár sajnálatos módon a Jóbarátok Guntherét alakító James Michael Tyler már nincs közöttünk, emléke előtt tisztelegve összeszedtünk egy csomó érdekes tényt, amit eddig egészen biztosan nem tudtál róla.
Gunther Jóbarátok szerepe – meglepő tények
1. Korábban sosem volt szőke

Gunther haja azért ilyen (Rachel szerint napfény) színű, mert egy nappal a meghallgatás előtt a színész – kísérletképpen – megengedte fodrász barátjának, hogy befesse a haját. A producerek imádták, ennek következtében Tyler tíz éven keresztül hetente festette a haját.
2. Az életben is baristaként dolgozott

James Michael Tyler azzal érdemelte ki szerepét, hogy valóban barista volt, mielőtt bekerült a sorozatba. Azért emelték ki a háttérstatiszta szerepből, mert ő volt az egyetlen közülük, aki tudta, hogyan kell a kávéfőzőt használni. Noha az első évadban egy kicsivel több képernyőidőt adtak neki a tervezettnél, ez végül oda vezetett, hogy egyre többször tűnt fel, majd rendszeres szereplő lett a sikersorozatban.
3. Soha nem főzött kávét a forgatásokon

Annak ellenére, hogy James Michael Tyler az első évadban háttérstatisztából egy névtelen baristává lépett elő, mivel otthonosan mozgott a barista szakmában, valójában soha nem készített igazi kávét a forgatásokon. Azt mondta, a díszletben található eszpresszógép túl hangos volt ahhoz, hogy forgatás közben használják, így a Jóbarátok Gunthere csak úgy sürög-forog körülötte, mintha kávét főzne.
4. Az első évadban „néma” volt

Talán sokkoló lehet, ha visszatekintünk mindarra, amit Guntherből a Jóbarátok 10 évada alatt megismertünk, de a karakternek a második évad feléig egyáltalán nem volt szövege.
5. Kezdetben neve sem volt

Mivel a sorozat első évadában nem volt szövege, a Jóbarátok Gunthere csak a második évadban vált hivatalosan „Guntherré” (a sorozat egyik epizódjában Ross Mike-nak szólítja). Ugyanabban az epizódban, ahol első tőmondatát mondja (Phoebe papája című rész), Gunther hivatalosan is Gunther lett. Pedig szinte lehetetlen úgy megnézni a Jóbarátok bármelyik epizódját, hogy ez ember ne Guntherként gondoljon rá…
6. Ő volt a legnépszerűbb epizódszereplő

Jellegzetes szőke haján kívül nem véletlenül jegyeztük meg Gunthert a Jóbarátokból. Miután megjelent az első évadban (bár még nem volt neve, vagy háttértörténete) James Michael Tyler, és alteregója, Jóbarátok Gunther, a szitkom 236 epizódjából több mint 150-ben szerepelt. Ezzel Gunther a műsor leggyakoribb vendégszereplője lett a 10 évad alatt.
7. Legalább olyan legendás volt, mint a kávézó kanapéja

A nagysikerű sorozat 20. évfordulójára a New York-i Sohóban létrehozták a Central Perk „másolatát”, ahol maga Jóbarátok Gunther (James Michael Tyler) is megjelent és elvegyült a vendégek között. Nyilvánvaló, hogy Gunther majdnem olyan ikonikussá vált, mint az általa vezetett kávézó narancssárga kanapéja.
8. Nem szerepelt az 1. részben

Bár Gunther már a Jóbarátok kezdete óta jelen volt a sorozatban, a pilotnak szánt 1. epizódban nem szerepelt. Gunther először az első évad második epizódjában, az Ultrahang-ban tűnt fel.
9. Nem volt vezetékneve

Míg James Michael Tyler szerepe statisztából névtelen baristává, majd végül Guntherré lépett elő, a Central Perk vezetője soha nem kapott vezetéknevet. Egy legénybúcsús jelenetben egy pillanat erejéig felvillan a lehetősége annak, hogy megtudhatjuk Gunther családi nevét (Chandler „Central Perk”-re tippel), valódi vezetékneve a sorozatban soha nem hangzott el.
10. Dupla szappanopera sztár volt

Miután megkapta a szövegét és a keresztnevét, a Jóbarátok alkotói egy kicsit részletesebb háttértörténetet dolgoztak ki a karakterének. Joey-val való egyik beszélgetése során kiderül, hogy Gunther nem volt mindig barista, hanem valójában egy bukott szappanopera-színész, akinek – hogy ki tudja fizetni számláit – pályát kellett módosítania, miután kiírták egy sorozatból.
Reméljük, tetszett a Jóbarátok Gunther-éről részéről szóló cikkünk. Még több hírességekkel, filmekkel, sorozatokkal kapcsolatos tartalomért kattints ide.
Ha tetszenek a cikkeink, kedveld és kövesd Facebook oldalunkat!