A legjobb gimis filmek felráznak, megnevettetnek, elgondolkodtatnak. Barátság, szerelem, drámák – merülj el a gimis sztorikban, 35 régi és új filmből választhatsz!
A legjobb gimis filmek
Összeállításunkban a valaha készült legjobb gimis filmekből szemezgettünk, melyek tiniknek készültek, vagy éppen a film szereplői gimisek.
Lady Bird (2017)
Hossz: 1 óra 34 perc
Műfaj: vígjáték/dráma

Öt Oscar-jelöléssel a Lady Bird az a ritka gimis film, amely a közönség és a kritikusok tetszését egyaránt elnyerte. Nem csoda, hiszen Greta Gerwig első önálló filmrendezése elnyerte a legjobb Vígjáték/Musical Film- és a Legjobb Vígjáték/Musical Színésznő Golden Globe-díját. Aztán jött a Barbie, a többi már (film)történelem…
Vissza a jövőbe (1985)
Hossz: 1 óra 56 perc
Műfaj: sci-fi vígjáték

Na jó, a Vissza a jövőbe! nem egy klasszikus gimis fim, inkább egy időutazós film egy gimis sráccal a főszerepben. A történet szerint egy Marty McFly nevű fiú balszerencsés körülmények közepette visszakerül 1955-be, ahol találkozik majdani szüleivel. Nemcsak össze kell hoznia őket, de annak is meg kell találnia a módját, hogy utána Dr. Emmett Brown időgépével visszajusson 1985-be.
Mondhatsz bármit (1989)
Hossz: 1 óra 40 perc
Műfaj: romantikus vígjáték

Lloyd egy kétballábas tini srác, aki arról álmodozik, hogy egyszer kick-box világbajnok lesz, és természetesen az osztály legszebb, legokosabb és legmagányosabb lányába szeret bele. Miután a románc beteljesedik, rájönnek, félreismerték egymást, ugyanakkor több közös vonásuk van, mint azt elsőre gondolták volna. A Mondhatsz bármit a gimis romantikus filmek táborát gyarapítja, egy régi, aranyos, nagyon szerethető mozi.
Ha tudnád (2020)
Hossz: 1 óra 44 perc
Műfaj: romantikus vígjáték/dráma

A gimis szerelmes filmek gyakran tartogatnak csavarokat és váratlan fordulatokat. A Ha tudnád főszereplője például egy okos, de csóró tinilány, aki elvállalja, hogy szerelmes levelet ír egy gimis focista nevében egy lánynak. Arra nem számít, hogy a fiúval összebarátkoznak, ő meg belezúg a srác szerelmébe.
Éretlenségi (2019)
Hossz: 1 óra 42 perc
Műfaj: vígjáték

A gimis csajos filmek általában garantálják a sok nevetést. Ebben a filmben a cselekmény Amy és Molly körül bonyolódik, akik gimis legjobb barátnők, szorgalmasan tanulnak és társaikkal ellentétben sosem járnak bulizni. Érettségi előtt viszont rádöbbennek, mi mindenből maradtak ki a négy év alatt, ezért egy őrült estét terveznek.
Gyilkos játékok (1988)
Hossz: 1 óra 43 perc
Műfaj: krimi/vígjáték

Igen, jól látod, ez a gimis film nem a mai darabok közé tartozik, de legalább láthatod benne fiatalon többek között Winona Rydert és Christian Slatert. A történet a Westerburg Gimnáziumban játszódik, ahol a klikkek uralkodnak, a sportolók dominálnak és az összes népszerű lányt Heather-nek hívják. Egy Veronica nevű lány és egy titokzatos új srác kell ahhoz, hogy a tinédzserek szorongása testet öltsön.
American Graffiti (1973)
Hossz: 1 óra 50 perc
Műfaj: vígjáték/musical

A film ’60-as évek elejének „ártatlansága” idején játszódik, amikor a vietnámi háború még nem tört ki, de a korrupció és a kábítószer már szinte mindent megváltoztatott. Mindenhol szól a rock and roll, a srácok a főutcán autóznak apa kocsijával csajokra vadászva. A főszereplők egy éjszaka találkoznak a megváltozóban lévő világgal.
Egy magányos tinédzser (2016)
Hossz: 1 óra 44 perc
Műfaj: vígjáték/dráma

Mindenki tudja, hogy a serdülőkor nehéz, és Nadine élete sem könnyű, ami még elviselhetetlenebbé válik számára, amikor legjobb barátnője, Krista randizni kezd a bátyjával. Nadine egyszerre magányosnak érzi magát, amíg egy figyelmes fiú váratlan barátsága meg nem csillantja előtte a reményt, hogy az élet talán mégsem olyan szörnyű. A csajos gimis filmek közül magasan kiemelkedik ez a kritikusok által az egekig magasztalt dramedy.
Carrie (1976)
Hossz: 1 óra 38 perc
Műfaj: horror

Lebuktunk, ezért eláruljuk, hogy a legjobb gimis filmek nem mindig romantikusak vagy viccesek, ahogy a Carrie sem az. Már csak azért sem, mert a film bizony egy Stephen King adaptáció, melyben a főszereplő néhány olyan tulajdonsággal büszkélkedhet, amelyekkel nehéz azonosulni – például telekinetikus képességekkel. Otthon Carrie-t bántalmazza fanatikus anyja, az iskolában társai szüntelenül terrorizálják. A horrorklasszikus a középiskolai kegyetlenség és szorongás sajátos látásmódját örökíti meg.
Donnie Darko (2001)
Hossz: 1 óra 53 perc
Műfaj: sci-fi/pszichothriller

A Donnie Darko – amellett, hogy ugyan nem egy tipikus, ennek ellenére egy nagyon jó gimis film – igazi sztárparádét biztosít a nézőnek, hiszen főbb szerepekben pedig Jake Gyllenhaal, Drew Barrymore, Patrick Swayze, Maggie Gyllenhaal, Noah Wyle, Jena Malone, és Mary McDonnell láthatóak. A főszereplő kamasz fiú, Donnie Darko szemében egyre jobban kezd összemosódni a valóság a képzelettel, ahogy próbálja megfejteni a világ végéről szóló aggasztó látomását.
Tökéletlen idők (1993)
Hossz: 1 óra 43 perc
Műfaj: vígjáték

A Tökéletlen idők egy 1970-es évekbeli Texasi gimnázium nyári szünet előtti utolsó momentumait mutatja be a végzősök, valamint az elsősök szemszögéből. A filmben számos, későbbiekben befutó színész jelenik meg mondhatni mellékszereplőként vagy kevésbé jelentős szerepekben. Egyik első filmes szereplése ez Matthew McConaugheynek és Renée Zellwegernek, valamint Milla Jovovich, Ben Affleck és Adam Goldberg is pályafutásának elején járt a forgatás idején.
Juno (2007)
Hossz: 1 óra 36 perc
Műfaj: vígjáték/dráma

A Juno című alkotást nagyon nehéz lenne a romantikus gimis filmek vagy a szerelmes gimis filmek közé sorolni, hiszen messze túlmutat mindkettőn. Nem tervezett várandósságával szembesülve a furcsa és különleges fiatal lány, Juno önzetlen döntést hoz a születendő gyermeket illetően: örökbe adja. A film egyszerre vicces, elgondolkodtató, megható és néha szomorú – akárcsak az élet.
Holt költők társasága (1989)
Hossz: 2 óra 8 perc
Műfaj: dráma

A legjobb gimis filmek között íme egy újabb mozi, ami nem csak felszín, móka és kacagás. A film 1959-ben játszódik, egy konzervatív szemléletű fiúiskolában tanuló tizenéves diákcsoport történetét mutatja be. Nagy hatással van rájuk újdonsült irodalomtanáruk, aki miközben megpróbálja felkelteni az érdeklődésüket a költészet iránt, arra bátorítja őket, hogy ne vonakodjanak nyitott szemmel járni a világban és megváltoztatni dolgokat maguk körül. A tanár hamarosan rájön, hogy magára vonta a rosszalló tantestület haragját szokatlan tanítási módszerével.
Egy különc srác feljegyzései (2012)
Hossz: 1 óra 43 perc
Műfaj: dráma

A Stephen Chbosky hatalmas sikerű regénye nyomán készült Egy különc srác feljegyzései főszereplője az elsős gimnazista Charlie, aki mindig a partvonalról szemléli az eseményeket – egészen addig, amíg szárnya alá nem veszi két belevaló felsőbb éves. A szép és szabad szellemű Sam és vakmerő mostohabátyja, Patrick révén Charlie új barátokat szerez, megismeri az első szerelmet, az ébredező testiséget, féktelen bulikra és a Rocky Horror Picture Show éjféli vetítéseire jár, és közben a tökéletes dalt is keresi.
Haragban a világgal (1955)
Hossz: 1 óra 51 perc
Műfaj: dráma

A mai lányok számára már nagyon más a férfiideál, de ebben a filmben rájöhetnek, miért olvadtak el akkoriban a lányok a főszereplő James Deantől. A film egy Jim Stark nevű fiúról szól, aki, mint a cím is mutatja, „Ok nélküli lázadó”. Los Angelesbe költözik, ahol érkezése első napján összeütközésbe kerül a törvénnyel, majd egy helyi bandával is.
Kszi, Simon (2018)
Hossz: 1 óra 50 perc
Műfaj: vígjáték/romantikus

Mindenki megérdemel egy nagy szerelmi történetet, de a 17 éves Simon számára ez egy kicsit bonyolult. A saját neméhez vonzódód tinédzser még nem vallotta be titkát, és nem ismeri névtelen osztálytársa identitását sem, akibe online belezúgott. A gimis romantikus filmek kicsit más diemnziója elevenedik meg ebben a filmben.
Kockázatos üzlet (1983)
Hossz: 1 óra 39 perc
Műfaj: krimi/vígjáték

A Kockázatos üzlet a fiatal Tom Cruise áttörést hozó filmjeként ismert, mely 6,2 millió dolláros költségvetésével több mint 63 millió dolláros bevételt hozott. A film olyan témákat dolgoz fel, mint az anyagiasság, az ártatlanság elvesztése, a felnőtté válás és a kapitalizmus. A történet szerint egy chicagói tinédzser otthon akar szórakozni, amíg a szülei távol vannak, de a helyzet irányítása kicsúszik a kezéből.
Gimiboszi (1999)
Hossz: 1 óra 43 perc
Műfaj: vígjáték

Tracy Flick az egyik legértelmesebb diák a Carver High-ban, s az egyetlen, akinek tanárával van viszonya. A másik tanár, McAllister úr felesége legjobb barátnőjével találkozgat titokban. A suliválasztások hamarosan elkezdődnek és Tracy a legesélyesebb a címre, hiszen ő mindig mindenhol nyerő pozícióban van. McAllister ráveszi Paul-t, hogy induljon Tracy ellen, s versenyezzenek fej-fej mellett. Tammy, Paul húga is eltökélten ringbe száll, hogy revansot vegyen. Vajon ki nyeri meg a választást?
Okostojás (1998)
Hossz: 1 óra 33 perc
Műfaj: vígjáték/dráma

Max lehet, hogy az iskolában megbukik, de az iskolán kívüli tevékenységeit remekül végzi. Beleszeret az egyik tanárába, és azon kapja magát, hogy az egyik barátjával verseng a lány vonzalmáért, így sokkal többet tud meg az életről, a szerelemről és a barátságokról…
Pofozóklub a gimiben (2023)
Hossz: 1 óra 31 perc
Műfaj: vígjáték

Ebben az üdítően szókimondó és harsány vígjátékban két népszerűtlen lány a gimnázium utolsó évében harci klubot alapít, hogy megpróbálja lenyűgözni a pompomlányokat, és összejönni velük. És a bizarr tervük működik! De nem mentek túl messzire? A gimis csajos filmek kicsit más megvilágításba kerülnek egy ilyen alkotást nézve.
Nulladik óra (1985)
Hossz: 1 óra 37 perc
Műfaj: vígjáték/dráma

A film öt, egymástól teljesen különböző középiskolásról szól, akik szombat reggeli büntetésüket töltik összezárva iskolájuk könyvtárában, és ahogy megismerik egymást, rákönnek, hogy nagyon sok közös van bennük, ezen kívül rengeteget tanulnak magukról. Egyes kritikák szerint a Nulladik óra egyike a legjobb gimis filmeknek.
Superbad (2007)
Hossz: 1 óra 53 perc
Műfaj: vígjáték

Seth és Evan a legjobb barátok, ám a középiskolás évek a végéhez értek, s mindketten más-más egyetemre mennek. Ám ezelőtt egy kiadós buli keretében el akarják veszíteni szüzességüket, hogy később már gördülékenyen menjen a dolog. Az egyik lány érettségi bulit rendez, ahová Sethet is meghívja, aki megígéri, gondoskodik az alkoholról. A srácok balek barátja, Fogell hamis személyi igazolvánnyal próbál piát venni, ám a dolgok nem mennek egyszerűen.
Féktelen folyó (1986)
Hossz: 1 óra 39 perc
Műfaj: krimi/thriller

Egy középiskolás fiú megöli a barátnőjét és a holttestet a folyóparton hagyja. Hirtelen felindulásból történt ez a szörnyűség, vagy csak felelőtlen szórakozás nyomán? Az elkövetkező napokban több barátját is a helyszínre viszi, hogy megmutassa, mit tett. Hosszú időn át senkinek nem jut eszébe értesíteni a rendőrséget. Érdekel, hogy nézett ki a szemtelenül fiatal Keanu Reeves egy régi gimis filmben? Nézd meg a Féktelen folyót és megtudod!
Nem férek a bőrödbe (2003)
Hossz: 1 óra 37 perc
Műfaj: vígjáték

Azt gondoltad, hogy a legjobb gimis filmek közül hiányozhat a régi, jól bevált testcserés történet? Tévedtél! Dr. Tess Coleman és lánya, Anna egy dolog közös bennük: semmiben nem értenek egyet. De amikor egy péntek esti misztikus zűrzavar kicsit megváltoztatja a dolgokat, a valaha volt legnagyobb kiborulásra ébrednek – Tess és Anna egymás testében rekedtek. Mivel Tess esküvője szombatra van tervezve, elkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy a dolgok újra úgy legyenek, ahogy voltak.
Könnyű nőcske (2010)
Hossz: 1 óra 32 perc
Műfaj: vígjáték/romantikus

Olive egy hétköznapi lány, aki nem nagyon tűnik ki a többiek közül, és a fiúkkal is hadilábon áll. Egészen addig míg egy véletlen hazugság, és egy gyorsan terjedő pletyka a népszerűségi lista legfelső fokára emeli. Erotikus szolgáltatásokat hirdet mindazoknak a sulitársainak, akiknek nem jutott barátnő, és ezt cikinek érzik. Olive szíve megesik rajtuk, de egy idő után már nem csak ez áll a hazugságok hátterében. Emma Stone alakítása a gimis csajos filmek legszórakoztatóbb darabjai közé emeli ezt a mozit.
Meglógtam a Ferrarival (1986)
Hossz: 1 óra 43 perc
Műfaj: vígjáték

A film egy középiskolás végzős diákról, Ferris Bueller-ről szól, aki úgy dönt, hogy beteget jelent, ellóg az iskolából és Chicago belvárosában tölt el egy napot. Vele tart barátnője, Sloane Peterson és legjobb barátja, Cameron Frye is. A történetben felbukkannak szülei, húga és az iskolaigazgató is, akiket a nap folyamán sikeresen el tud kerülni. A filmben Bueller gyakran áttöri az úgynevezett negyedik falat, amikor közvetlenül a kamerába mondva magyarázza el módszereit és ötleteit.
Bajos csajok (2004)
Hossz: 1 óra 37 perc
Műfaj: vígjáték

A film alapjául egy 2002-es önsegítő könyv, a Queen Bees and Wannabes szolgált, mely a középiskolás lányok iskolai klikkesedéséről és annak lehetséges káros hatásairól szól. A főbb szerepekben Lindsay Lohan, Rachel McAdams, Tina Fey, Lacey Chabert, Lizzy Caplan, Daniel Franzese, Jonathan Bennett és (első filmes szerepében) Amanda Seyfried látható. A film világszerte 129 millió dolláros bevételt ért el és rajongói körében kultuszfilm-státuszba emelkedett, nem csak gimis csajos filmek műfajban.
Spinédzserek (1995)
Hossz: 1óra 37 perc
Műfaj: vígjáték/romantikus

A csajos gimis filmek egyik klasszikusa az Alicia Silverstone főszereplésével forgatott Spinédzserek, mely gyönyörű, népszerű és gazdag gimnazista lányokról, félénk, kevésbé gazdag lányokról, trendiségről, fiúkról, és természetesen a szerelemről szól.
Szűzőrség (2018)
Hossz: 1 óra 42 perc
Műfaj: vígjáték

Amikor három szülő rájön, hogy a lányaik paktumot kötöttek, mely szerint el fogják veszteni a szüzességüket az érettségi banketten, titkos, egy éjszakás akciót terveznek a tinik tervének meghiúsítására. Leslie Mann, Ike Barinholtz és John Cena alkotják a szűzvédelmi triót Kay Cannon, a Tökéletes hang sorozat egyik írójának rendezői debütálásában.
Tökéletes hang (2012)
Hossz: 1 óra 52 perc
Műfaj: vígjáték/romantikus

Beca az a fajta lány, aki inkább hallgatja azt, ami a fejhallgatójából jön, mint azt, ami belőled. Amikor megérkezik a főiskolára, világos lesz számára, hogy egyik klikkbe sem passzol bele. Ám mégis beleerőltetik egybe, amit magától sosem választott volna: a vagány csajok, a cuki csajok és a fura csajok közé, akiknek egyetlen közös témája az, hogy mennyire szólnak jól, amikor együtt énekelnek. Beca kiragadja az acapella énekcsoportot az unalomig ismert standardok és tökéletes harmóniák világából, és új mixekbe rángatja bele őket, miközben élet-halál harcot folytatnak az érvényesülésért a főiskolás énekcsoportok könyörtelen világában. A csajos-romantikus gimis filmek között megosztó filmnek számít a Tökéletes hang, de – hála a bolondos dallamoknak- nagyon sokan imádják ezt a dögös zenés filmet.
Sikoly (1996)
Hossz: 1 óra 51 perc
Műfaj: horror

Valószínűleg sosem gondoltál még úgy a Sikoly-ra, mint egy jópofa gimis filmre. Nos, bár műfaja szerint horror, a film szereplői gimisek, akiket egy brutális sorozatgyilkos kezdi el rettegésben tartani. A gyilkos kedvenc horrorfilmjeiből merít ihletet, hogy felforgassa a várost és kollégiumát.
10 dolog, amit utálok benned (1999)
Hossz: 1 óra 37 perc
Műfaj: vígjáték/romantikus

A népszerű középiskolás lányt, Biancát ostromolják a fiúk. Aggódó apja viszont csak akkor enged a fiúk közelébe, ha Bianca mogorva és otthonülő nővére, Kate is randizik valakivel. A lány iránt érdeklődő fiú ezért felfogadja a titokzatos Patrick Veronát, hogy csavarja el a Kate fejét. A 10 dolog, amit utálok benned gyorsan közönségkedvenc lett a szerelmes gimis filmek között.
Grease – Pomádé (1978)
Hossz: 1 óra 50 perc
Műfaj: vígjáték/romantikus/zenés film

Bár mai szemmel nehéz Olivia Newton-John-t és John Travoltát középiskolásnak látni, a gimis filmek egyik ikonikus darabja a Grease című zenés film, melynek cselekménye a jó kislány és a menő csávó románca körül bonyolódik. A Pomádé a gimis romantikus filmek egyik legnagyobb klasszikusa, aki már látta, bármikor szívesen visszanézné, aki még nem, annak kötelező megnézni!
Amerikai pite (1999)
Hossz: 1 óra 35 perc
Műfaj: vígjáték

Négy tinédzser fiú egyezséget köt, hogy a szalagavató estéjére elveszítik szüzességüket – ilyen egyszerű a ’90-es évek legendás romantikus gimis filmjének felütése, mely a kezdeti tapogatózásokból botladozásokba, szerelmekbe, melléfogásokba, majd újra és újra hangos nevetésekbe fullad. Az Amerikai pite a ’90-es évek végének kultikus és korszakalkotó gimis filmje lett – nem véletlenül.
Dögölj meg, John Tucker
Hossz: 1 óra 29 perc
Műfaj: vígjáték/romantikus

Ki ne emlékezne a Született feleségek kidolgozott felsőtestű, ellenálhatatlan mosolyú fiatal kertészére, Johnra?! Bár John ebben a filmben is John, csak itt éppen gimis, és lányok terén több vasat tart a tűzbe, amire a csajok rájönnek, és az iskolában felbukkanó dögös új lány segítségével igyekeznek bosszút állni a csalfa Adoniszon. Előrebocsátjuk, ez a mozi sem a gimis csajos filmek, sem a gimis romantikus filmek, sem a szerelmes gimis között nem számít kiemelkedő alkotásnak, de egy szombat esti szórakoztató romi limonádénak abszolút elmegy – még ha szódával is.
Listánkat az IMDb és a Rotten Tomaoes értékelései alapján állítottuk össze.
Reméljük, tetszett a legjobb gimis filmek, gimis romantikus filmek, gimis csajos filmek témájú összeállításunk. Még több hírességekkel, filmekkel, sorozatokkal kapcsolatos tartalomért kattints ide.
Ha tetszenek a cikkeink, kedveld és kövesd Facebook oldalunkat!