Szívbemarkoló: Egy anya pékséget nyitott azért, hogy munkát adhasson sérült fiának

Amikor Margaret Cortes 2018-ban elvesztette a munkáját, úgy döntött, pékséget nyit, hogy ki tudja fizetni gyermeke oktatását. A vállalkozásnak azonban volt egy másik célja is: munkát biztosítani agyi bénulással küzdő 16 éves fiának, Frankie-nek. Cortes a pékségnek a Special Kneads Bakery nevet adta.

© Instagram/fox10phoenix

A KWQC-TV-nek adott interjúban Cortes így nyilatkozott:
„Frankie-nek agyi bénulása van, úgynevezett Dandy-Walker szindróma, ami egy agyi rendellenesség, melynek következében látásproblémái vannak, az egyik szemére teljesen vak”.

Amikor a gyerekmek megszületett, orvosok azt mondták az asszonynak, fia talán soha nem fog tudni járni.

Frankie most már nemcsak hogy jár, de az üzlet bejáratánál dolgozik, minden nap széles mosollyal fogadja a vásárlókat.

sérült
© Instagram/specialkneadsbakery

Margaretnek akkor jutott eszébe a Special Kneads megalapítása, amikor egy helyi pékség 80 év után bezárt – olvasható a nonprofit pékség hivatalos Facebook-oldalán.

Azt írta: „Bingó, ez az! Nyitok egy pékséget, hogy el tudjam tartani a családomat, és Frankie-nek legyen hol dolgoznia”.

A nő a munkalehetőséggel biztosítani szerette volna a körülményeket ahhoz is, hogy sérült fia kapcsolatot teremtsen másokkal, ezáltal fejlessze szociális készségeit.

© Instagram/specialkneadsbakery

„Számomra döntő fontosságú volt, hogy ne egy gyárba kerüljön olyan munkakörbe, ahol nem léphet kapcsolatba más emberekkel.”

Frankie pedig minden pillanatot kiélvez. A KWQC-TV-nek ezt mondta: „Megpróbálok mindenki felé tisztelettel fordulni, és mosolyt csalni az emberek arcára. Szeretném visszaadni a közösségnek a sok jót, amit tőlük kapok, mert ettől jól érzem magam.”

A pékség Facebook-oldaláról kiderül, azt tervezik, högy a jövőben több fogyatékkal élő embert alkalmaznak.

Még több igaz történetért klikk ide!

Ne maradj le legfrissebb tartalmainkról, kövesd a Napiklikket a Google Hírek-ben is!