Talán soha nem fogjuk megérteni a szüleink irántunk érzett szeretetét, amíg mi magunk nem leszünk azzá. A pillanat, amikor először találkozol a gyermekeddel, és az évek során megismered őt, a világ összes szeretetével tölti meg a szívedet. Képes összeállításunkkal a szülői szeretetet ünnepeljük.
„Kimerült feleségem egy órával azután, hogy hazaértünk az első kisbabánkkal.”

„A szüleim a középiskolában (1970) és most. Nyolcadik osztály óta együtt vannak, 47 éve házasok.”

„A feleségem, aki ugyanabban a takaróban tartja karjában a kisfiunkat, amelyben engem hazahoztak.”

„Ezek pillanatok a fiammal olyan lelki kikapcsolódást adnak, amit soha nem akarok elfelejteni.”

„Kisbabánkkal és a feleségemmel a Super Bowl vasárnapján. Mi nem játszottunk, mégis nyertünk.”

Szülői szeretet: apa és fia néhány órával a kisfiú világrajötte után

„A fiam hamarosan egyéves lesz, megtaláltam egy képet az első mosolyáról.”

„Az én gyönyörű brazil anyukám, kezében a terhességi teszttel ‘rólam’! (90-es évek).”

„A fiammal töltöttem a délutánt, amíg a feleségem szundikált, itt egy kép róla, amint élvezi a kis párnaerődöt, amit építettem neki.”

„Én magam építettem a kiságyat”

„A kisfiam autista, a negyedik születésnapjára azt kérte, hogy horgászhasson. Így mosolygott egész nap.”

„Filmet néztem, amikor az 5 éves fiam a kezét az enyémre tette, rám nézett, és azt mondta: ‘Szeretlek, apuci. Jó apa vagy.’”

„Ő a fiam, Judah. A feleségemmel fogalmunk sincs, hogyan sikerült ilyen gyönyörű gyermeket összehoznunk.”

„Ezt találtam a régi albumomban – a kisfiam és az ő ‘saját macskája’!” A kapocs 12 év után is ugyanilyen erős.”

„Ma apa lettem. Soha nem voltam még annyira szerelmes, mint amikor először megláttam a fiamat.”

„Soha nem fogtam még babát, hogy az én gyermekem legyen az első, akit a kezemben tartok. Ma a saját babámat ölelhettem át.”

Még több érdekesség között böngésznél? Klikkelj ide!