Általában nem gondolunk bele azoknak a tárgyaknak a használatába, amelyekkel nap mint nap dolgunk van. Mutatjuk, mik azok, amiket nem úgy használunk, ahogyan kellene. Bónuszként pedig eláruljuk, hogyan kell helyesen felakasztani a WC-papír gurigát.
Az étolajos üveg dugója

A kupak alatt található gyűrűs védődugó valójában hasznos is lehet. Ha a gyűrűt lefelé fordítjuk, és visszatesszük a palack nyakába, akkor szelepként működik, amivel szabályozhatjuk a palackból kiömlő olaj mennyiségét.
Mikrohullámú sütő

Ha gyakran tapasztalod, hogy a mikrohullámú sütőben az étel egyenetlenül melegszik (a szélei forróak, a közepe pedig hideg), próbáld meg a tányért az egyik széle közelébe tenni, ne a közepére. Ezzel az egyszerű trükkel egyenletesebben melegszik az étel.
Mosogatógép

A mosogatógépet maximális hatékonysága érdekében ne terheld túl, és ne tedd egymásra a tányérokat. Emellett a szakértők azt tanácsolják, hogy a szénhidrátokat tartalmazó ételekkel (pl. burgonya és paradicsom) szennyezett tányérokat középre, a fehérjékkel (pl. tojás) összemaszatoltakat pedig a szélekre tedd. Így a szénhidrátos felületek a legerősebb vízsugárzás alá kerülnek, a szélek pedig hosszabb ideig ááznak, ami tökéletes a fehérjefoltok eltávolításához.
Mosópárna

Még egy dolog, amit sokan tutira rosszul használunk! A mosópárnák teljesen feleslegesek lehetnek, ha a szennyes ruhák tetejére teszed őket. A helyes megoldás az, ha először a mosógépbe tesszük őket, majd rádobjuk a szennyest. Ha alacsony hőmérsékleten mossuk a ruhákat, előfordulhat ugyanis, hogy a kapszula „héja” nem oldódik fel teljesen a vízben, és foltot hagyhat a ruhákon.
Dezodor

Hogy a dezodor a lehető leghatásosabb legyen, használhatod a lábadon, a combod belső oldalán és más izzadságot termelő testrészeken is. Nem csak a hónaljra alkalmazható!
Paplanhuzat
Egy TikTok-felhasználó szokatlan megoldást talált arra a régi problémára, hogyan húzzuk bele a takarót egy paplanhuzatba. A takarót és a paplanhuzatot helyezd az ágyra, a sarkokat illeszd össze, és készíts tekercset belőle. Ezután nyisd ki a huzatot, tedd bele a takarót, és gombold be a huzatot.
Sütő

Ma már ritkán használjuk a sütő alatti fiókot arra, amire azt használnunk kellene. Eredetileg ott kellene tárolnunk a kész főételt, hogy melegen tartsuk, amíg a desszert a sütőben készül.
Turmixgép

Ahhoz, hogy a turmixgép jobban működjön, érdemes betartani a helyes betöltési sorrendet. Általában először a gyümölcsöket tesszük bele, és csak utána adjuk hozzá a tejet, de valójában jobb, ha fordítva csináljuk.
Párnahuzat
Ha a párnahuzat túl nagy a párnához, a profik azt tanácsolják, ne hagyjuk lötyögni. Azt javasolják, hogy hajtsuk be a másik réteg alá, így az ágy is rendezettebbnek tűnik.
(Eredetileg) Kleenex márkájú papírzsebkendő

Egészen régen a Kleenexet gázmaszkszűrőnek szánták, majd a cég elkezdte nőknek kínálni menstruációs célra. Ezt követően a gyártó újragondolta a formulát, puhábbá tette a terméket, és egyszerhasználatos sminkeltávolítóként kezdte el árulni őket.
Bónusz: Válasz arra a kérdésre, hogyan kell helyesen feltenni a WC-papír gurigát

Valószínűleg mindenki vitatkozott már azon, hogyan is kell felakasztani a WC-papír gurigát. Itt a válasz, köszönhetően annak az 1891-es találmánynak, amelyet Seth Wheeler New York-i üzletembernek tulajdonítanak.
Ő a vécépapír „atyja”. Ő volt az első, aki szabadalmaztatta a WC-papírt, és úgy döntött, hogy a szélének kifelé kell mutatnia.
Még több hasznos és érdekes tartalom itt!