10 izgalmas és meglepő tény Alan Rickmanről, aki a mozi történetének két ikonikus gonoszát is eljátszotta: Hans Grubert a Die Hardban és Perselus Pitont a Harry Potter-filmekben.
2016. január 14-én a világ az egyik legrejtélyesebb színészét veszítette el, amikor Alan Rickman rövid, súlyos betegséggel vívott harc után elhunyt.
Alan Rickman azon kevés színészek egyike volt, akik egyaránt otthonosan mozogtak a filmvásznon, a színpadon és az irodalomban is. Sajnos a zseniális színész 2016-ban elhunyt, azonban életműve továbbra is velünk él.
Nemrégiben megjelent Őrülten, mélyen című könyve egy nagy nyilvánosságnak szánt napló, amelyet úgy olvashatunk, mintha Rickman egy közeli barátjával csevegne a jelenlétünkben. A megjelenés apropójából hozunk 10 olyan érdekességet az egykori legendáról, amit biztosan nem tudtál.
#1 Alan Rickman első szakmája a grafikai tervezés volt

Alan Rickman fiatalon belekóstolt a színjátszásba, karrierje végül egészen másféle területen indult. Miután a Chelsea College of Art and Designban grafikai tervezést tanult, majd a Royal College of Artban végzett, néhány barátjával együtt elindította saját grafikai tervező vállalkozását, a Graphitti-t. „Ez az egész ma már az 1970-es évek fantáziájának tűnik” – mondta Rickman a Design Observernek, amikor az első munkájáról kérdezték. „Egy felső emeleti stúdiónk volt a Berwick Street-en, fehérre meszelt téglafalakkal és boltíves üvegmennyezettel, melyet egy egy fotóssal osztottunk meg. A munkámhoz az is hozzátartozott, hogy egy nagy és nehéz portfóliómappával házaltam művészeti igazgatóknál. Ez még a számítógépek kora előtt volt. Magazinok tervezetén és illusztrációin, könyvborítókon, lemezborítókon és reklámokon dolgoztunk. Hamar megtanultuk, hogy a számláinkat azonnal ki kellett fizetnünk, de ugyanez a szabály nem vonatkozott az ügyfeleinkre. Állandó pénzügyi kötéltánc volt. Természetes véget ért, amikor elkezdtem a színházban dolgozni, a többiek pedig összeolvadtak Alan Aldridge-dzsel az Ink Studiosban. Boldog véget ért.”
#2 Későn kezdett színészkedni

Bár a grafikai tervezés világában sikereket ért el, Rickman elismerte, hogy „a színház mindig ott ólálkodott a háttérben”. Így hát, miközben még mindig grafikusként dolgozott, levelet küldött a Royal Academy of Dramatic Artnak, hogy meghallgatást kérjen. „Öregedtem, és úgy gondoltam, ha tényleg ezt akarom csinálni, akkor bele kell vágnom” – mondta 1992-ben. 26 éves volt, amikor a III. Richárd egyik beszédével jelentkezett a meghallgatásra, és ösztöndíjat kapott egy rangos színészakadémiára. „A testem végre felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, hogy jó helyen vagyok” – mondta. „Végre tényleg hazaértem.”
#3 Jelentkezett a Jedi visszatér című film egyik szerepére
A The Making of Return of the Jedi című könyvben a szerző, J.W. Rinzler elárulta, hogy Rickman meghallgatáson jelentkezett Moff Jerjerrod admirális szerepére, aki a második Halálcsillag építését felügyelte. A szerepet végül Michael Pennington kapta.
#4 Amerikában a színpadon vált ismertté
Rickman nagy áttörését nem a film, hanem a színpad hozta meg, ahol 1985-ben a Royal Shakespeare Company Les Liaisons Dangereuses című előadásában játszotta Vicomte de Valmont-ot. Amikor a darab 1987-ben átkerült a Broadwayre, Rickman vele tartott, és Tony- és Drama Desk-díjra is jelölték a szerepért.
#5 A Die Hard című filmben debütált

Rickman köszönettel tartozik Sam Neillnek, akit megkerestek, hogy játssza el Hans Grubert a Die Hardban, de elutasította a szerepet. Aztán 1987 tavaszán a film szereposztási igazgatója meglátta Rickmant, aki a Broadwayn játszotta az aljas Valmontot, és azonnal őt akarta Hans szerepére. Ez volt a színész első nagyjátékfilmes szerepe.
#6 Majdnem visszautasította Hans Gruber szerepét
Bár a Die Hard című film Rickmant Hollywoodban is népszerűvé tette, később bevallotta, hogy majdnem visszautasította a szerepet. „Semmit sem tudtam Los Angelesről, semmit sem tudtam a filmszakmáról… Még sosem forgattam filmet, de rendkívül olcsó voltam” – mesélte Rickman a Die Hard szereposztási folyamatáról, és amikor elolvasta a forgatókönyvet, azt gondolta: „Mi a fene ez? Én nem csinálok akciófilmet.” Szerencsére közelebbről megnézve rájött, hogy a film „elég forradalmi, méghozzá csendesen”.
#7 Ő lett volna a főszereplő Négy esküvő és egy temetés című filmben
Ha Rickman Sam Neillnek köszönheti hollywoodi sztárságát, akkor Hugh Grantnek Alan Rickmannek tartozik hálával. Grant nem az első választás volt Charles szerepére az áttörést hozó Négy esküvő és egy temetés című filmben; Richard Curtis forgatókönyvíró úgy gondolta, hogy Grant túl jóképű a szerephez. Az eredeti terv az volt, hogy Alan Rickman és Marisa Tomei lesz a főszereplő. Grant szerencséjére ez végül máshogy alakult.
#8 A tudomány szerint tökéletes férfihangja volt

2008-ban egy kutatópáros – Andrew Linn nyelvész és Shannon Harris hangmérnök – feladata több mint 50 ember hangmintáinak elemzése volt abból a célból, hogy meghatározzák, mitől lesz tökéletes az emberi hang. A férfiak esetében kiderült, hogy ez Alan Rickman és Jeremy Irons kombinációja.
„Emberként ösztönösen tudjuk, hogy mely hangoktól futkos a hideg a hátunkon, és melyektől borzongunk az undortól” – magyarázta Linn. „A tesztközönség hangokra adott érzelmi reakciói meglepőek voltak, és némileg magyarázatot adnak arra, hogyan választják ki a szinkronszínészeket vagy a rádiós DJ-ket, vagy miért vonzóak bizonyos hírességek hangjai.”
Helen Mirren is megerősíteni látszott ezt, amikor Rickman halálát követően róla beszélt, és így nyilatkozott: „Alan kiemelkedő ember volt, fizikailag, szellemileg és művészként is. Teljesen jellegzetes volt, a hangja mézet vagy rejtett stiletto pengét idézett, a fizimiskája pedig egy római császáré volt.”
#9 J.K. Rowling bizalmas Harry Potter-információkat adott neki

Egy bizonyos generációhoz tartozó mozilátogatók leginkább a Harry Potter-sorozatban Perselus Piton szerepéről ismerik Alan Rickmant, de sokan egy ideig nem is tudták, ki játszotta Perselus Pitont a HP filmekben. Amikor a színész elvállalta a szerepet, a könyvsorozat még csak négy résznél tartott, így még sok mindent meg kellett tanulni arról, hogy miben is rejlik Piton karakterének esszenciája. Annak érdekében, hogy a színész egészen a végéig eljátszhassa a karaktert, a szerző megosztott vele néhány olyan információt Piton professzorról, ami csak jóval később derült volna ki.

Rickman szerint ez „egy aprócska, balról jövő információ volt”, de „segített abban, hogy rájöjjek, sokkal bonyolultabb a karakter, mint hittem, és hogy a történet sem lesz olyan egyenes vonalú, mint amilyennek mindenki gondolta. Amikor az első filmet forgattam, Rowling még csak három vagy négy könyvet írt, így rajta kívül senki sem tudta, hogy valójában hova is fut ki a történet. Fontos volt számára, hogy tudjak valamit, de ő csak egy aprócska információt adott, ami segített abban, hogy átlássam, ez egy összetettebb sztori lesz.”
#10 Tinédzserkorában ismerte meg élete szerelmét

1965-ben, a Chelsea College of Art and Design hallgatójaként az akkor 19 éves Rickman megismerkedett első szerelmével, a 18 éves Rima Hortonnal, aki 1986 és 2006 között a Munkáspárt tanácsosaként dolgozott a Kensington és Chelsea londoni kerületi tanácsban. Közgazdasági előadóként is dolgozott a Kingston Egyetemen. Bár a párnak 2012-ig kellett várnia arra, hogy egy New York-i magánceremónia keretében kössék össze az életüket, Alan Rickman felesége több mint 50 évig a férfi hűséges társa maradt. „Ő toleráns” – mondta egyszer Rickman Hortonról. „Hihetetlenül toleráns. Talán szentté avatható.”
További érdekességeket oldalunkon itt találsz. Ha tetszenek cikkeink, lájkolj és kövess minket Facebookon!